2017-10-18 09:41

VESZPRÉM MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

FELHÍVÁS!

 

A katasztrófavédelem a szüreti időszak kezdetével felhívja a lakosság figyelmét az év ezen időszakára jellemző veszélyforrásra, a mustgáz mérgezésre.

A mustgáz valójában szén-dioxid, ami egy színtelen, szagtalan, a levegőnél nehezebb gáz. Gyakori a természetben, a levegő állandó alkotóeleme. Cukortartalmú növények, gyümölcsök erjedése (pl. amikor „forr” a must) során keletkezik. A cukor elbomlik, és lesz belőle etil-alkohol és szén-dioxid vagy más néven mustgáz.

Ez egy enyhén savanykás ízű gáz, nem keverendő össze a szén-monoxiddal. Körülbelül másfélszer olyan nehéz, mint a levegő, tehát a mélyebb területeken, például pincékben összegyűlik, a levegőt kiszorítja és ezáltal oxigén-hiányos állapotot teremt. Ha valaki ilyen helyen tartózkodik, akár életét is vesztheti.

A szén-dioxidnak nem az az egyetlen hatása, hogy kiszorítja az oxigént a zárt helyiségből, és az oxigénhiány miatt áll be a halál, hanem azáltal, hogy egy toxikus vegyület, megfelelő koncentrációban fontos életfolyamatokat befolyásol. Hat a központi idegrendszerre, aminek jelei a szédülés, hányinger, illetve mentális zavar. Vagyis hiába tudna az ember fizikailag menekülni a szellemi funkciók zavara miatt nem lesz képes elhagyni a pincét, mert nem érzékeli, hogy mi történik vele. Ezért tapasztalható, hogy az újbor forrásának időszakában gyakran lesznek rosszul emberek a pincékben.

Megelőzés

Magyarországon évente 50-60-szor riasztják ilyen esethez a tűzoltókat. A riasztások körülbelül felénél viszont már nem tudnak segíteni, mert nagyon gyorsan létrejön a mérgezés, az eszméletvesztés és a haláleset. Megfelelő szellőzés kialakításával, valamint a hordók nagy térben történő elhelyezésével elkerülhető, hogy felhalmozódjon az erjedés közben keletkező szén-dioxid. A nagy borászati üzemekben ritka az ilyen jellegű baleset, mivel biztonsági berendezésekkel is fel vannak szerelve. Ugyanakkor egyszerűen meg is előzhető a baj, könnyen ellenőrizhető, hogy a helyiségben van-e mustgáz. Például gázérzékelővel, vagy egy meggyújtott gyertya is megteszi.

A meggyújtott gyertyát térdmagasságban tartva (vagy pálcára szerelve) kell lemenni a pincébe és leérve térdmagasságban elhelyezni. Ha a gyertya lángja menet közben vagy a pincében elhelyezve kialszik, akkor nagy valószínűséggel mustgáz van a helyiségben. Ilyenkor haladéktalanul vissza kell fordulni, illetve el kell hagyni a helyiséget.

 Ha baj van

Gyakori probléma, hogy megfelelő védelem nélkül próbálnak a segítségére sietni az összeesett, elájult embereknek. Bemennek a pincébe, fölé hajolnak, próbálják élesztgetni, és közben ők is belélegzik a veszélyes gázt. Így a segítők is könnyen bajba kerülhetnek.

Ezért senki ne próbáljon egyedül ájult ember segítségére sietni, mert nagyon könnyen ő is rosszul lehet. Minél hamarabb riassza viszont a tűzoltókat a 105-ös, vagy a 112-es segélyhívó számon, mivel a mustgáz mérgezést szenvedő embereket csak a Katasztrófavédelem tűzoltó egységei tudják biztonsággal, légzőkészülék segítségével kimenteni.

 

Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.